Az Ujváry Ferenc Alapítvány is csatlakozott…

Az Ujváry Ferenc Alapítvány is csatlakozott a „TOP-5.3.1-16-HE1-2017-00004„

Helyi identitás és kohézió erősítése Boldog községben című projekthez.

A 2017-ben beadott és megnyert önkormányzati pályázati célok megvalósításából, mint együttműködő partner, alapítványunk is kiveszi részét. A nagyjából három évre tervezett cselekvési tervben mi táncházakat, hagyományőrző műhelyeket, idősek napi rendezvényeket és karácsonyi programokat fogunk szervezni és lebonyolítani.

Eddig két sikeres eseményen vagyunk túl.  Február 8-án  farsangi népszokások bemutatójával egybekötött táncházban töltöttünk el néhány kellemes órát. A táncoktatóknak, Molnár Bálintnak, Németh Eszternek és a zenét szolgáltató Zagyva Bandának köszönhetően kellemesen telt az este. A szülők által készített házi finomságok, a meleg tea és a butykosokból előkerülő –kizárólag felnőttek körében fogyasztott – alkoholos italok és a baráti társaság megtették hatásukat, a tervezettnél kicsit tovább is tartott a buli.

Május 18-án közösen készítettük el a régi lakodalmak jellegzetes boldogi kalácsát, a cifrázott kalácsot. A mézeskalácsokat Monorról, a 100 éves Barta mézeskalácsostól vásároltuk, de a Bánkiné Józsa Erzsébet által meggyúrt és a helybéli gyerekek által kifestett szíveket is felfűztük a krepp papírral díszített vázra.  A „remekmű” elkészítését Nagy György irányította, de a „ háttér munkában” a Nők klubja és a Hagyományőrző csoport tagjai vettek részt. Misányiné Zsuzsa finom kalácsa, az asszonyok dalai elvittek bennünket a régi lakodalmak világába.

Köszönöm a résztvevőknek a segítséget, és köszönöm fáradhatatlan munkatársaimnak, a kuratóriumi tagoknak: Medveczkiné Zólyomi Szilviának, Bátori Györgyné Krisztinek, Pertovics Katának, Pászti Ildikónak, Gonda Gabriellának az önzetlen segítséget, amivel immár 14 éve segítik az alapítvány tevékenységét!                                                                

Kepesné Tóth Katalin

kuratóriumi elnök

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.