Az Ujváry Ferenc Alapítvány rendezvényei adventtől farsangig
A polgári, latin időszámítástól eltérően, az egyházi év kezdetét adventtől számítják, amely András napjához – nov. 30. – a legközelebb eső vasárnappal kezdődik – dec. 25-e előtti negyedik vasárnappal, s négy hétig tart. A régi egyházi rendtartás szerint böjttel megerősített előkészület karácsony ünnepére, a szent időre, az Úr érkezésére – adventus Domini. Ilyenkor a hagyományok szerint tilos volt a mulatozás, lakodalmakat sem tartottak, bezárták a fonókat is, ahol a téli időszakban a fiatalok munka mellett ismerkedtek, találkoztak egymással. Márton napjától (nov. 11.) adventig tartott az ún. kis farsangi időszak, amikor a falusiak már bevégezték a mezőgazdasági munkákat, megteltek a kamrák élelemmel, a pincék az újborral. Ez a rövid tél eleji időszak volt a szokás szerint a lakodalmak és táncmulatságok ideje, amely majd vízkereszttől farsangig tartóan, a karácsonyi ünnepek után folytatódik, s zárul majd ismét egy böjti szakasszal, a húsvét előtti nagyböjttel.
Az Ujváry Ferenc Alapítvány a „Helyi identitás és kohézió erősítése Boldog községben” című TOP-5.3.1-16-HE1-2017-00004 azonosítószámú pályázat keretében november 30-tól január24-ig az alábbiak szerint ünnepelt a lakossággal.